Korábbi portál français deutsch english

A kiemelt projektekről

A stratégiai fontosságú fejlesztési, beruházási elképzelésekről a kormány nem pályázatok útján, hanem az adott fejlesztés fontosságát, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) céljaihoz való illeszkedését mérlegelve egyedileg dönt. A kiemelt projekteket jelentőségük és nagyságuk miatt az operatív programok kétéves akciótervei is nevesítik.

Ilyen kiemelt beruházások támogatására kizárólag tanácsi döntéssel a regionális fejlesztési tanácsok (RFT), miniszteri jóváhagyással a szaktárcák, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tehetnek javaslatot. Ezek a javaslattevő szervezetek a garanciái annak, hogy egyedi eljárással valóban csak a kiemelt jelentőségű és központi döntést igénylő fejlesztések kapjanak támogatást. Továbbá a nem pályázatos úton, hanem  kiemelt projektként megvalósítani szándékozott fejlesztési elképzelések egy több fázisú és több szereplős értékelési, és döntési rendszeren, - az úgynevezett projektcsatornán - haladnak keresztül, míg a javaslatokból aláírt támogatási szerződéssel rendelkező, és így támogatásban részesülő projektek lesznek. (A projektcsatorna eljárásrendről részletesen az NFÜ honlapján, a http://www.nfu.hu/content/2641 linken olvashat.)

A Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációért és E-közigazgatásért Felelős Szakállamtitkársága projektgazdaként felel az alábbi, ÁROP keretében folyó kiemelt projektek végrehajtásáért:


Az előkészítő projektekről

Az Irányító Hatóság az EKOP-2007/2.A.1 konstrukció keretében egyfordulós nyílt pályázatot hirdetett meg, amelynek alapvető célja azon előkészítő tevékenységek támogatása, amelyek megalapozzák a közigazgatási szolgáltatásokhoz történő hozzáférést (vagyis az EKOP 2. prioritási tengelyében foglaltak megvalósítását) elősegítő tervszerű, egyértelmű eredmények elérését célzó és költséghatékony fejlesztéseket. Pályázatot az alábbi szakterületek egyikén megvalósuló fejlesztésekre lehetett benyújtani:
- ügyfelek számára szolgáltatási felület fejlesztése;
- központi elektronikus hálózati és biztonsági infrastruktúra fejlesztése; valamint
- elektronikus azonosító hordozója.

A pályázati kiírás célja, hogy megfelelően előkészített projektek kerüljenek végrehajtásra. A pályázók, amennyiben jelen pályázat keretében támogatásban részesülnek, kötelesek vállalni, hogy azon projekteket, amelynek előkészítésére támogatást nyertek, 2012. december 31-ig megvalósítják.

A Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációért és E-közigazgatásért Felelős Szakállamtitkársága projektgazdaként az alábbi, EKOP keretében megvalósítani tervett kiemelt projektek előkészítésére nyert támogatást:

Módosítva: 2009. március 06.

Forrás: EKK

Fair business Magyarország.hu Ügyfélkapu